Legyőztük az esőt!

Pedig kitartó volt, el kell ismerni. Egy percig sem hagyta magát, pedig a nap is ostromolta felülről, de ő makacsul ellenállt. Talán azt gondolta, hogy a "hatodikcések" majd megfutamodnak, hogy gyávák vagy hogy feladják, de nem így történt. Nagyon nem így. Hanem máshogy. Elmondom.

Este tíz, lógok a neten, az Időképet vizslatom. Jók a kilátások, a radarfelvételek szép időt jósolnak szombatra, amit a csatornánk reggeli kopogása egyáltalán nem támaszt alá. Ébredés, készülődés, kávé. Izzik a telefonvonalam, aggodó szülők reményteli kérdései: "-Ugye nem?" De!-töröm le lelkesedésüket. Az nem lehet, hogy ne süssön ki a nap perceken belül, indulás.

A könyvesbolt előtt tömeg, még jó, hogy a készenléti rendőrség nem vonult ki nagy erőkkel. Dzseni és Marika szüleik hatására kapitulálnak, ami reményt ad a többieknek. Ebből az álomból billenti ki őket az "-Induuláááááás!" vezényszó. Az n fős legénység n-1 kerékpárral, és n-2 esőkabáttal nekilódul. Mindenki bizakodik, hisz nincs is más választásunk. Egy kidőlt fa is visszafordulásra bíztat, de átlépünk ezen is. Gyors depózás, fotó, GPS bekapcsol és rajta hát.

Gyorsan telik az első kilométer, de a másodikon a sár fizikailag és lelkileg is megfogja egy kicsit a lányokat. Próbálom leplezni sajnálatomat, előveszem a zord matek karaktert és továbbot intek. A fiúk egyenlőre remekül bírják, néhány hozzám hasonló fanatikus még élvezi is az eső színeit. Jó a levegő, szinte harapni lehet. Meg is éheznek, amit tetéz, hogy hihetetlen nagy gombákat találunk.

Természetismeret óra kipipálva. El a zöld híd mellett, majd gyors reggeli nyolcvanhárom méterrel magasabban az erdőben. Pánd határához érünk. A sár extrém méreteket ölt. Hősiesen haladunk méterről méterre. Az út ha jégből lenne sem csúszhatna jobban.

Egy-egy nagyobb szandacsacsa-taflázás után röhög az osztály. Itt már egész jó kedvünk lenne, ha feltámadó szél és a vizes ruhák nem alakítanának egy új zenekart, amit hallani sem bírunk.

A határút végén gyors szerelvényigazítás, nincs már csíz a fotón, tartalékolni kell... Egytized másodperc alatt hagyjuk el Albertirsát és Pándot és huss, be az erdőbe. A kedvenc erdőm. Még sose nem volt ilyen nyomi. Teljesen szét van ázva. A Csapat már szeretné, ha le lenne fújva ez a meccs vége lenne, de még hátra van 3 kilométer. Biztatom őket: lefelé. Hát az év végi jégkrémnek jobban örültek. Az erdős rész után újra szántó, amit egyet jelen a sárral. Magasles. Néhányan fel én meg kattingatok.

 A pergő párbeszédek elmaradnak az utolsó kilométerekre, kezdünk elfogyni. Amikor megpillantják a bringáikat, az olyan, mintha a nyuszi újra a bokor alá varázsolta volna. Gyors fotó, majd lóra. Hogy ne legyen ilyen egyszerű, az oda út talaja annyira felázott, hogy igencsak megnehezítette a dolgunkat. A vége előtt szétváltunk, a kávai úti különítményt Pálinkás Kapitány vezette, néhány közlegénnyel a "Nagyvíz" felé vettük az irányt. Azt hiszem a hazaérkezés emlékezetes marad, minden hős számára, akik jelesre vizsgáztak kitartásból ezen a borús délelőttön. S hogy kik voltak ők, kiknek neve fenn marad az idők végezetéig, késői korok okulására?

Princz Dóra, Pulai Petra, Pusztai Eszter, Pusztai Adrienn, Szabó Melinda, Szálkai Janka, Tóth Niki, Bene Lajos, Bordács Roland, Cserei Róbert, Forgács Márk, Illés Dániel, Kovács Dániel és Pálinkás Gergő.

Az útvonalat megnézheted : ide kattintva!

(a térkép nagyítható, válaszd a műholdas nézetet!)